Peske világgá ment

Ott hagytam abba, hogy immáron harmadjára érkeztünk meg a santiagoi reptérre. Kihagytuk a megnyitót, gyorsan nyugovóra tértünk a hotelban. Hétfőn reggel kisebb bóklászás után megleltük a helyet, ahonnan a buszok indultak. A konferenciaközpont kint volt a pékben, így a reggeli dugóban több, mint egy óra volt, mire kiment velünk a busz. Santiago egy teljesen összeszedett, európai város képét mutatja. Azon a részen, ahol mi laktunk, tiszták, rendezettek az utcák, a házak, sok a zöld terület. Azért a buszból láttunk egy csókát, aki anyaszült meztelen áztatta a cerkát az egyik szökőkútban. Kiérve rögtön szembesültünk a szervezés első hiányosságával. Lett még több is. Nem volt konferencia táska. Elfogyott. Első nap, reggel 9re. Lehet meglepte őket, hogy ennyien eljöttünk. Bár abból, hogy mennyien fizették be, lehetett volna sejteni a létszámot. Mindegy. Azt mondták keddre lesz. Tényleg lett is. Regisztráció után kiraktuk a poszterünket és szétváltunk. Hétfőn volt az összes tőgyegészségüggyel kapcsolatos előadás, így én végig abban a teremben voltam. A többiek meg mentek arra, ami őket érdekelte. Este elmentünk egy étterembe, mind magyarok majd hogy-hogynem egy karaoke bárban lyukadtunk ki. Hogy miért kell nekem minden külföldi utamon ilyen helyekre menni... :) Remek kis bulit csaptunk, aminek az lett az eredménye, hogy másnap délelőtt igencsak bólogatós kutyát játszottam a délelőtti előadásokon. Este a program hasonló volt a hétfőihez. Bementünk a központba, bóklásztunk egyet, hátha látunk vmi korrekt éttermet. Mikor már a piroslámpás negyed közepén jártunk, feladtuk a harcot, és metróra szálltunk. Visszamentünk a tegnapi környékre, mert ott volt étterem bőven. Szerdán reggel újabb homokszem került a gépezetbe. 8.10kor értünk ki a 8.15ös buszhoz de már csak a hátsó lámpáit láthattuk. Meg azt a kb. 30 embert, aki már nem fért fel. Volt némi zúgolódás, ami komolyan felerősödött, mikor az ott álló szervező csóka közölte, hogy nem is lesz több, lehet menni taxival. Amikor a hogy képzelik ezt kérdésre a fickó azt válaszolta, hogy korábban kellett volna kelni, majdnem megverték. Aztán meg nagyot kaszáltak a taxisok. Szerencsére, mi 2 chileivel kerültünk egy taxiba, így nem rajtunk. Ráadásul kiderült, hogy uccsó estére el kell hagynunk a szállodánkat, mert a szervező cég elmónikázta a foglalást, és szinte mindenkit egy nappal kevesebbre írtak be. A szobákat meg azóta kiadták. Nekünk lett másik helyünk, de voltak kevésbé szerencsések. Este Mika koncertre mentünk ketten, akik nem késtek csak másfél órát. De legalább a koncert jó volt. Utána csatlakoztunk a többiekhez, akik már megint a karaoke bárba mentek. Valahonnan összeszedtek 2 szerb csókát is. Az egyik semmilyen nyelven nem beszélt, nemtom mennyit fogott így a konferenciából. A csütörtököt kihagytuk. Még szinte semmit nem láttunk a városból, így ezt a napot erre szántuk. A legjobb hely a halpiac volt. Nemcsak azért mert mindenféle földi jót árultak, hanem a közepén lévő étterem miatt is. Hamar összebarátkoztunk a pincérrel, nagyon nagy arc volt. Meghívtuk egy sörre, ö meg minket egy kör vmh jäger unicum keverékre. Végül volt nagy közös fotózkodás, még a főnökkel is. Este volt a gálavacsora, ami úgy volt megszervezve, mint a konferencia maga. Kiszámolták hány ember fér el egy asztalnál majd még 2 embert raktak oda. A második előétel után érkező desszert hatására jöttünk rá, hogy az előző falatka a főfogás volt. Nem volt semmi program, tánc, egyáltalán hangulat. Fáradtak is voltunk, így hazaindultunk a végén. Állt vagy 10 busz az étterem előtt, szállodánként csoportositva, de a mi póthotelünk egyiken se szerepelt. Cserébe az előző hotelunknak külön busza volt. Az, hogy szinte mindenkit kidobtak már onnan, lényegtelen volt. Ráadásul egyetlen irányítós csóka se beszélt angolul. Pénteken volt egy délelőttünk, kis shopping, kis városnézés, aztán irány a reptér. Kb. 30h óra utazás várt rám, míg elértem Gloucesterbe, Angliába a mastitis seminarra.

Vasárnap újra Paulával vettük nyakunkba a környéket. Először egy régi karavánpihenőben álltunk meg, ahol 1000-4000 éves vésések díszitették a sziklafalakat. Sajnos hülye turisták mindenhol vannak, így vannak sokkal, de sokkal fiatalabb vésések is, sőt néhány régit is újravéstek az ügyes kezek. Innen a Szivárvány völgybe mentünk, ami onnan kapta a nevét, hogy együtt vannak vasérc és réztartalmú sziklák a normál hegyekkel, így hol barna-zöld-fehér csíkosak a hegyek, vagy egyik csúcsa ilyen, a másik olyan. Gyönyörű. Útközben kereszteztünk egy sós vizű kis folyót, aminek olyan magas a sótartalma, hogy a partja hófehér volt, mintha havazott volna. Az itteni vadszamarak meg ezt isszák és semmi bajuk. Fotózkodtunk 5m magas kaktusszal, ami 1mm-t nő egy év alatt, szal ott van egy ideje. Végül egy üveg chilei borral fejeztük be a túrát a völgyben. Nem is akárhogy. Paula elörántott egy asztalt a kocsiból, fehér abroszt(!), üvegpoharat, hűtött bort, kekszet, diákcsemegét. Megadta a módját. Asszem kicsit elfelejtettük már otthon, hogy kell úgy útjára engedni egy turistát, hogy úgy gondolja, ejha én ide visszajövök. És ez nem is biztos, hogy sok befektetést igényel. Hazaérve Paula nemcsak elvitt minket a szállásunkra, de megvárt minket, bedobtuk a cuccot a kocsiba és kivitt minket a buszhoz. Haza az út ugyanaz volt, mint oda. Calamába busszal, onnan taxi a reptérre, LAN járat Santiagoba. Este értünk már csak be a hotelunkba, így a konferencia megnyitójára nem mentünk el. Nem lett volna értelme. Lacival kiittuk a sört a minibárból, és nyugovóra tértünk.