Peske világgá ment

Kisebb darabokban írom a bejegyzéseket, hogy ha a blog.hu újra szívózna, vagy a telefonom indulna újra önhatalmúlag, ne fakadjak sírva azonnal. Szóval szombat délután már nem Aroldo jött velünk, mert nem érezte jól magát, hanem egy Paula nevű lány. Remek túravezető volt ő is, így lényegében minőségi cserét csináltunk. Először a halottak völgyét látogattuk meg, ide jártak meghalni az indiánok anno. Innen a világ legmagasabban fekvő sós fennsíkjára vitt az utunk (a salt flat rendes fordításáért újból csoki jár, de már csak max. angol). Ennek a pereméről szétnézve a látvány lenyűgöző volt. A szélén van a prérifarkas szikla (neve onnan származik, hogy a road runner c. rajzfilmben a prérifarkas mindig ilyenről esik le, vagy szakad le vele. Lényegében egy, a semmibe nyúló sziklaperem). Úgy gondoltam, mivel 22 milliró biztositottam a porhüvelyem, mielött kijöttem volna, én biza kiülök a szélére egy fotó kedvéért. Remegő térdekkek kikúsztam, és belelógatt a lábam a mélységbe. Nem akarok sokat mondani, de 500m biztos volt. De megérte. Innen egy régi folyóvölgybe mentünk. Durva volt nézni a sivatag közepén a régi vízesések nyomát a sziklafalon. Nehéz volt odaképzelni a valaha ott hömpölygő folyót. Ráadásul hallani lehetett, hogyan recseg ropog a sziklafal a nappali hőség elmúltával. Figyelembe véve a busznyi szikladarabokat a völgyben, elég emberközelinek tűnt a hőtágulás hatása a sziklákra. Innen elmentünk egy sóbányába. Régen ez fontos terméke volt ennek a vidéknek. Szerencsétlen bányászok a bánya mellett laktak a sivatagban, sóbol volt a házuk, és a fizetésüket is sóban kapták, amit a több napi járóföldre lévő környező településeken kellett vmi használhatóra becserélniük. A házak fala ma is áll, tető nincs, mert a fa akkora kincs errefelé, hogy ha vki. költözött, szó szerint a tetőt vitte magával. Sajnos az itteni só jódmentes, így mikor a tengeri só kinyerése megoldódott, a só bányászatának befellegzett. A napot egy homokdűne tetején fejeztük be, végignézve a sivatagi naplementét. Azt mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy ez milyen élmény lehetett. Napfelkelte és naplemente az Atacamában, egy azon napon... :)

Ez az a bejegyzés, amit anno a hotelben talált gépen egyszer már megírtam, de elveszett. Sajnos mivel telórol írom, nincsenek wikipedia linkek, be kell érnetek a nyers szöveggel. Cserébe van ékezet. Valamit valamiért. Szóval. Szombaton reggel korán volt az ébredés, mert reggel ötkor már Aroldoval ültünk a buszon, hogy vastagon 4000m fölé mászva a kisbusszal, a reggeli nap első fényében csodáljuk meg a gejzíreket (Geyser del Tatio). A buszunk már nagyon szuszogott a végén, kevés volt neki az oxigén odafent. A buszból kiszállva -10 fok fogadott bennünket, ami a korai ébredés miatt még takarékon ketyegő anyagcserénkkel kiegészitve elég kellemetlen élmény volt. Rajtam volt minden cucc, amivel a skót telet terveztem átvészelni, egyes kiálló testrészeket így is azonmód visszahúztam hasüregbe. Biztos ami biztos. A látvány mindért kárpótolt azért minket. Ezek nem olyan magasra lövellő gejzírek voltak, többnyire inkább csak gőz jött belőlük. Max. embermagaságig lőttek ki. Irdatlan mennyiségü Terminátoros, Hegylakós és Top Gunos fénykép (vagyis Peti előbukkan a gőzből és csúnyán néz, Laci áll a ködben és csúnyán néz illetve Viktor áll a gőzben és csúnya(n néz) :D ) után továbbmentünk fürdeni. Az egyik gejzír vize kis tavacskában gyülik össze, abba lehet megmártózni. A trükkös a dologban az, hogy az aljzatról buzgárok formájában is jön az áldás ami villámgyorsan epilálja a popsit, ha valaki véletlenül ráülne. És nem igazán látod, honnan jön, így 1-2x tuti ráülsz. Aztán inkább maradsz a (sajgó) seggeden. De 4300m-en gejzírben fürdeni, körülötted a föléd magasodó hegycsúcsokkal e nélkül is életre szóló élmény. Hazafelé megálltunk egy nagyon kis falucskában út szélén grillezett lámát enni. Remélem ez nem lesz életre szóló élmény. Nagyon finom volt, de kissé angolosan fogyasztottuk. Nem mintha a húst forgató indián tudná, ez mit jelent. Szerintem ő úgy gondolta mi is indiánosan szeretjük a lámát. Hazaérve betoltam két bolust preventíve, nem is lett baj. A délutáni túra előtt volt két óránk, azt a főtéren sörözgetve töltöttük. Volt gyöngyöző oldalú csapolt Cristal. Mi más kell a férfiembernek a sivatag közepén?