Peske világgá ment

Kisebb darabokban írom a bejegyzéseket, hogy ha a blog.hu újra szívózna, vagy a telefonom indulna újra önhatalmúlag, ne fakadjak sírva azonnal. Szóval szombat délután már nem Aroldo jött velünk, mert nem érezte jól magát, hanem egy Paula nevű lány. Remek túravezető volt ő is, így lényegében minőségi cserét csináltunk. Először a halottak völgyét látogattuk meg, ide jártak meghalni az indiánok anno. Innen a világ legmagasabban fekvő sós fennsíkjára vitt az utunk (a salt flat rendes fordításáért újból csoki jár, de már csak max. angol). Ennek a pereméről szétnézve a látvány lenyűgöző volt. A szélén van a prérifarkas szikla (neve onnan származik, hogy a road runner c. rajzfilmben a prérifarkas mindig ilyenről esik le, vagy szakad le vele. Lényegében egy, a semmibe nyúló sziklaperem). Úgy gondoltam, mivel 22 milliró biztositottam a porhüvelyem, mielött kijöttem volna, én biza kiülök a szélére egy fotó kedvéért. Remegő térdekkek kikúsztam, és belelógatt a lábam a mélységbe. Nem akarok sokat mondani, de 500m biztos volt. De megérte. Innen egy régi folyóvölgybe mentünk. Durva volt nézni a sivatag közepén a régi vízesések nyomát a sziklafalon. Nehéz volt odaképzelni a valaha ott hömpölygő folyót. Ráadásul hallani lehetett, hogyan recseg ropog a sziklafal a nappali hőség elmúltával. Figyelembe véve a busznyi szikladarabokat a völgyben, elég emberközelinek tűnt a hőtágulás hatása a sziklákra. Innen elmentünk egy sóbányába. Régen ez fontos terméke volt ennek a vidéknek. Szerencsétlen bányászok a bánya mellett laktak a sivatagban, sóbol volt a házuk, és a fizetésüket is sóban kapták, amit a több napi járóföldre lévő környező településeken kellett vmi használhatóra becserélniük. A házak fala ma is áll, tető nincs, mert a fa akkora kincs errefelé, hogy ha vki. költözött, szó szerint a tetőt vitte magával. Sajnos az itteni só jódmentes, így mikor a tengeri só kinyerése megoldódott, a só bányászatának befellegzett. A napot egy homokdűne tetején fejeztük be, végignézve a sivatagi naplementét. Azt mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy ez milyen élmény lehetett. Napfelkelte és naplemente az Atacamában, egy azon napon... :)