Peske világgá ment

Komolyan mondom, én ennyit számítógépekkel még nem szívtam, mint ebben az egy hónapban. Ha éppen nem a lustaságom miatt nem íródott a blog, akkor vagy áram nem volt, vagy net. Ha esetleg ezek is voltak, akkor a gépem nem ment. Az elmúlt napokban meg szimplán nem engedett a blog.hu új bejegyzést írni. Na de mindegy, a lényeg a lényeg most minden egyben van.

Mielőtt rátérnék a címben is szereplő témára, meg kell kövessem a 2 kínai srácot akik bejöttek velem első héten a városba szúnyogriasztót venni. Kiderült ugyanis, hogy a tollasütő nem tollasütő volt, hanem elektromos légyölő. Áram van vezetve a húrozásba. Nem kellett nekem csak egy hónap, hogy ez kiderüljön. Na mindegy, mellékelek róla egy képet, a nyelében még lámpa is van, hogy este is megtaláld a legyeket.

Szóval. Most, hogy már egy hónapja kint vagyok, és lassan haza is megyek, elérkezettnek látom az időt arra, hogy megemlékezzek az itteni étkezési szokásokról is egy kicsit. Korábban nem akartam, nehogy elhamarkodottan írjak vmi. hülyeséget az új élmények hatása alatt. Kezdjük rögtön a nagy kérdéssel, taknyos e a leves és tojásos e a rizs. Egyáltalán nem. Igazából az egy hónap alatt egy olyan étellel sem találkoztam amit anno otthon a koli melletti kínainál oly lelkesen ettünk. De haladjunk szépen sorban. A reggeliről írtam már pár szót vmikor. Teljesen más mint otthon, kenyér ugye nincs, se felvágott, se sajt (úúúúú de ennék már egy kis sajtot, egy hónapja nem láttam rendes sajtot). Cserébe van tészta, hússal gizgazzal összekeverve vagy a már említett levesszerű vmi sok-sok rizzsel, időnként még egy cső kukoricával is kiegészítve. Ez a kettő elég gyakran váltogatta egymást, és amúgy nem voltak rosszak, főleg a tészta nem. Az igazi büntetés az most csütörtökön volt, hálistennek először és számomra utoljára is. Sajnos pont elég éhes is voltam, így mélyen érintett az az istencsapása ami a reggeli volt. Elsőre nem tünt rossznak, szókásos rizses lötty, mellette tálcán csíkokra vágott hús megsütve. És még piskótát is adtak. Húsból raktam rá bőven, kell az energia. Szerencsére senki nem látta az arcom az első falat után. Először is nem hús volt, hanem vmi más, olyan mintha tepertőnek sütötték volna ki, de félúton abbahagyták és egy porcogós, nyúlós, lényegében zsírból és bőrből álló rettenet lett a vége. Ami ráadásul irdatlan sós volt, amit úgy kompenzáltak, hogy a rizses alap semmit, azaz semmit nem tartalmazott, lényegében üres vízben főtt rizs volt, a vízzel együtt tálalva. Első alkalom volt, mióta itt vagyok, hogy kapitulálnom kellett. Ez nem ment le. Egész délelőtt imádkoztam, hogy ebédre ne legyen meglepetés, mert akkor hibák lesznek. Ja, és a piskóta is szar volt, vmi műanyagízű izé.

Ebéd. Az ebéd alapvetően áll egy levesből, ami többnyire megint vastagon zöldségalapon megy. Itt azért ment a turkálás, én nem tudok ennyi növényt megenni egy nap. Vagy volt májgombócleves, aminek a neve csalóka, semmi köze az otthonihoz, volt benne máj és gombóc. Külön külön. Így lett májgombócleves. :) Vagy volt májleves, ott igazából a májat nem láttam, de a leves ízében érződött, hogy beledolgoztak egy kisebb mennyiséget az alapba. A második fogás körete minden alkalommal rizs volt, egy nagy tepsiben kihozva, lehetett lapátolni bőszen. Plusz az asztal közepére kirakva 5-7 féle "feltét". Az asztal közepe forgott, szóval odapörgetted magad elé ami tetszett. Ezek egyike mindig párolt zöldség volt, mindig volt hal valamilyen formában, vagy helyette volt anno a rák. Emellett többnyire volt a reggelihez hasonló tésztaféle (amit utána ugye a rizzsel ettél?!), sokszor volt vmi pörköltféle, valamint rántotta. Úgyhogy itt kicsit módosítok a bevezetőben írtakon, lehet tojásos a rizs, de magadnak csinálod. Alapvetően ugye pálcikával esznek, ezért minden étel úgy volt tálalva, hogy pont egy falatnyi méretűre darabolták. Tehát mondjuk egy csirkénél nekiálltak és fejtől lábig végigmentek rajta egy bárddal. Így aztán szinte minden falatban van csont, ami ráadásul időnként rommá ment a terhelés alatt, szal lehetett köpködni a szilánkokat. Ízre amúgy semmi durva, nem vészesen csípős vagy túl fűszeres. Levest is pálcikával eszik, vagyis lényegében isszák a tányérból, meg közben a pálcikával dogozzák be a sűrűjét. Iszonytató szürcsögés és csámcsogás közben. Otthon ezért már röppentek volna az Indul a bakterházas nyaklevesek. Tányér egy van, ha végeztél a levessel akkor ugyanabba szeded a másodikat (én kivétel voltam a 2 tányérommal, késemmel, villámmal, kanalammal). Ha vmi nem kell (pl. csont ilyenek) akkor azokat szépen kiköpöd az asztalra egy kis kupacba. Nincs ugye kés villa, hogy már a tányéron szelektálj. Így aztán ebéd után elég durva képet mutat az asztal. A szalvéta meg ugye egy tekercs WC papír. Mint a képen is látszik, minden kajának van pálcikája, sajáttal benyúlni és kivenni vmit nem illik. Ami nehéz volt kicsit, hogy abszolút nem isznak evés közben. Többnyire az a menetrend, hogy a végén még egy adag levessel öblítik le az ebédet. Khm... Desszert nincs, kávé nincs. Rengeted teát isznak, ami zöldtea, kantoni stílusban elkészítve. Vagyis fogsz egy kis agyag teáskannát, megtömöd teafűvel, és felöntöd forróvízzel. Szinte azonnal töltöd is ki pohárba. Ezt ismételgetik, ugyanazzal a teafűvel legalább 10-15x. De persze a teázások között cserélik a füvet benne. Hát kb. ennyi az étkezési szokásokról.