Hétfő reggel 9.00-kor indult vissza a telep kisbusza Shenzhenből. Minden pénteken du. bejön, hétfőn reggel vissza, holnap is ezzel megyek majd be. 8.00-kor indultam a szállodából, a cég egyik kocsija jött értem, hogy elvigyen a központba ahonnan a kisbusz ment. Az út hivatalosan 40 perc, 9-kor a felénél sem jártam, akkora volt a dugó, így sajna ezt a járatot lekéstem. Szerencsére Julia amúgy is tervezte, hogy kijön a héten, így ezt előre hozta egy kicsit. Elmentünk érte, majd ez a kocsi kivitt minket egyenesen a telepig.
Kicsit aggódtam, hogy mi volt itt, míg nem voltam, rögzítették e rendesen az adatokat. Szerencsére nem volt semmi gond, így jó esély van rá, hogy jövő péntektől, mikor végleg elmegyek, zökkenőmentesen megy majd a dolog a végéig. Sok érdekesség amúgy nem volt a héten, reggelente a mérések, aztán kedden kissé megpirítottam magam a napon, amin aztán mindenki jól szórakozott itt. Fehér emberhez sincsenek szokva nem még piroshoz. De azért javulok, holnapra nyoma sem lesz a dolognak. Esténként meg ment a szokásos sétafika, meg megtanultam vmi helyi kártyajátékot amiben persze aztán rendszeresen jól el is vertek. Ennyi.
Tegnapig. Már napközben is ratyizott a gépem, a legkisebb kihívások hatására képes volt kifagyni, minden ok nélkül. Aztán átváltott kékhalálra, egyre gyakrabban, majd végül közölte, hogy nem kapcsol be. Kész, ennyi. Megnyomtam a bekapcsoló gombot, kettőt pörgött a táp majd csend. Na mondom fasza. Ha esetleg kb. minden 50. próbálkozásra el is indult, a windows indulásakor fagyás vagy kékhalál. Csökkentett módban is. Úgyhogy elfogyott a tudományom, a hibát megszavaztam hardveresnek, merugye ha el se indul... Sötét felhők gyülekeztek az égen. No net, vagyis se e-mail, se chat, se hírek, se pornó. :D Na jó az amúgy sincs, itten vigyáznak a gyerekek erkölcseire. Nem próbáltam, csak mesélték. No zene, no filmek. Vagyis most végre megtapasztalhatom mit csinál itt esténként egy átlag munkás. Vagyis a semmit. Már láttam magam, ahogy beállok az óbégatva énekelő csóka mellé, és duettben nyomjuk az estét. Ennyiben is hagytam az estét, olvastam, mert még volt mit, meg iPod-ról hallgattam a zenét, amin van kb. 5 album. Sovány lesz másfél hétre. Ma reggel adtam neki még egy esély, de semmi. Ugyanaz a fekete kép. Kínomban gondoltam jól megrázom, elektronikában jó vagyok, meg az Armageddon-ban is megszerelték erővel a MIR-t. De persze nem változott a helyzet. Elmentem ebédelni, aztán mikor visszajöttem megint benyomtam, erre elindult. Na mondom, csökkentett mód, nem fagyott kii, nézzünk bele. Megnéztem mi okozott hibát az utóbbi pár napban, azt írta vmi. Bonjour. Ez az iTunes-szal együtt jött. Semmi gond, uninstall. "Nem lehet, mert nem megy a windows installer vagy azért mert csökkentett módban vagyok, vagy mert egyáltalán nincs". Viccelsz öcsém mi? Azért vagyok ebben mert fagy, és vhogy életet kell bele lehelni. Na mindegy, Bonjour maradt, az utolsó 3 feltelepített cucc azért ugrott, nem mintha bármi baj lett volna velük, de biztos ami biztos. Úgy voltam vele, ki nem nyomom ezt a gépet, mert most legalább megy, de sajnos csökkentett módban nincs hang, és hálózat sem, tehát net sincs. Vagyis olyan mintha nem lenne gépem még mindig. Most mi legyen. Reboot. Azóta megy. Most mondanám, hogy megszereltem, de ugye tudjuk, hogy nem. Bonjour-tól azért megváltam, de nagyon gyorsan. A gond csak az, hogy mivel lövésem nincs, mi volt a baja, írgy megszerelnem se sikerült, vagyis nemtom meddig fog működni. Mivel egy napig be se kapcsolt, nem hiszem, hogy a tény, hogy leszedtem a kínai 5-ös csatorna plug-in-jét hogy tudjam streamelni a meccseket sokat segítette a dolgon. Én ugyan ki nem kapcsolom holnap 12.30-ig, amikor megint megy a busz Shenzhenbe, aztán meg majd megy az ima, hogy elinduljon újra.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.