Tegnap reggel vendégink érkeztek. A cég teljes vezetősége vonult ki nagy ellenőrzésre. Konkrétan ide költöztek vagy 3 napra. Annyit már kiderítettem, hogy néhány csirke hiányzik a leltárból. Hogy ezt a 2.000.000-ból hogy szúrták ki nemtom. Nem hiszem, hogy nekiálltak megszámolni őket. Na mindegy. Engem is bemutattak nekik, paráztam is, hogy vmi óriás hivatalos ismerkedés lesz itt, de mivel egy sem beszél angolul, az én kínaim meg ugye bár rohamosan fejlődik, de még nem éri el a szükséges szintet, semmi ilyenre nem került sor. Óriás mosoly, meg bólogatás, ni hao! ismételgetése. Ennyi volt. Ezt persze azóta minden étkezésnél megismételjük. Mindegy, ennyi belefér. Más tegnap nem nagyon volt, megint visszajött az esős idő. Napközben háromféle időjárás váltogatja egymást, a mindjárt esik, az esik és a most állt el. Na jó, ebben van egy kis költői túlzás. De elég hirtelen rá tud kezdeni. Tegnap is kint napoztam a teraszon, és egyszer csak azt vettem észre, hogy esik. A borulás nemtom honnan jött, én nem láttam. Az már más kérdés, hogy mennyire beteg dolog egy baromfitelepen napozni, de hát szegény ember vízzel főz. Mennék én a tengerpartra is, ha tudnék. Még jó, hogy a szegény munkások nem látják, mert a terasznak magas a korlátja, meg amúgy is ez a legmagasabb épület a környéken. Lehet beledarálnának a tápba. Meg is érteném.
Ma reggel egy akkora pók fogadott a fürdőszobában, hogy azt hittem azonnal bevizelek. Figyelembe véve, hogy amúgy is ez volt a terv, ez nem olyan meglepő de mégis, ez már az én toleráns lelkemnek is sok volt, ráadásul még nagyon rusnya is volt szegény. Kísértetisesen hasonlított az Arachnofóbiában látott F1 pókokra, így kénytelen voltam a zuhany segítségével pontot tenni az ügy végére. Bocs, csak egy maradhat.
Xialong azt mondta ma, hogy ha megyek fel a hegyre, szóljak már, mert ő is jönne. Tegnap azt mondta nem élem túl. Most akkor mi van, lehet vagy nem? Ezért aztán megkérdeztem Achen-t a másik angolul is valamennyire értő srácot. Ő azt mondta, tuti kifeszülök. Szal ha úgy vesszük, akkor 2-1.
Este vacsi helyett elmentem sétálni, kicsit messzebb a teleptől. Az egyik házból épp kijött egy kiscsóka, meglátott azonnal visszarohant. Nagy kiabálás lett odabent, majd kirontot vagy 10 gyerek, akik onnantól mindenhova követtek. Tisztes távolságból. Időnként kiabáltak, hogy helló. De ha visszafordultam, azonnal elszaladtak. Aztán az egyik tízéves forma kislány csak bevárt, győzött a kíváncsiság. Aztán tört angolsággal megkérdezte, mi a nevem. Megmondtam neki, megkérdeztem az övét is, de ne akarjátok, hogy leírjam. Sok kínai amúgy ezt úgy oldja meg, hogy vagy felvesz egy nyugati nevet is, mint Julia, a tolmácsom. Vagy a nevéből kreál vmi számunkra is kiejthető pár szótagos nevet. Mint Achen tette. Vagy Xiaolong, bár ő mint látjátok kisebb hatékonysággal. :D Aztán amikor épp visszaértem szembetalálkoztam a két sráccal meg pár emberrel még a telepről, hogy mennek sétálni, nem megyek e. Végülis. Szal mentünk még egy kört, de most másfelé. Aztán benéztünk az egyik itt dolgozó hölgyhöz is. Kicsit olyan élmény volt, mint mikor Adrian Cronauer meglátogatja Trinh családját a Jó reggel Vietnam-ban. Itt is volt lepukkant ház, udvaron kapirgáló csirkék, szakadt kutyák, félmeztelen kisgyerek (na jó az nem, de a gatyája elöl hátul ki volt vágva, hogy a pelenkázással ne kelljen sokat vesződni). Ott voltunk vagy 20 percet, kijött az egész család, mindenki magyarázott, de persze nullát értettem belőle. De a mosoly végig fent volt azért. :) Aztán hazafelé mutattak vmi gyümölcsöt, hogy kóstoljam meg, ami olyan mint a licsi, csak kisebb és a neve az, hogy a sárkány szeme. Megkóstoltam szörnyű volt. Ki is köptem mondtam, hogy bocs de ez kész, mire kiröhögtek, hogy ja, kell még neki egy hónap. De ki viccesek. Hazafelé a srácok vhogy lemorzsolódtak, aztán Tsacy mondta (ő a titkárnő, akiről azóta ugye kiderült, hogy nem teljesen az), hogy a hegy mászható. Jönne ő is, sose volt még fent. Szal már 2-2, még találok vkit aki szerint túlélem és egyszerű többségre alapozva megmászom. Ja és jelezte, hogy a fő-fő boss szerint jóvágású legény vagyok. Van vagy 65 éves és faszi. :D Haladok. A szomszéd szobában lakik. Asszem ma rátolom a reteszt. Nemtom a vezetőség jelenlétének tudható be (remélem nem), de ma még garnéla is volt. Remélem lesz még. El tudjátok ezt képzelni? Telepi menzán? :D Ráadásul itt az egyik legjobb fogás a csirkeláb. Nem a comb. A láb. 85.000 féle módon elkészítve és előkészítve lehet kapni a boltokban. Utcán is simány szembe jön veled vki, aki utcai árusnál sütve vett csirkelábat tol. Mint mondjuk mi egy gyrost. Na mindegy, szal ezek a fószerek is itt ültek, hogy na most melyiket. He?! Ti mennyit filóztatok volna, hogy csirkeláb vagy garnéla? Én is pont ennyit gondolkodtam a kérdésen.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
vadpig 2010.06.23. 15:27:16
ha ezek után nem mész fel a hegyre, az egyértelmű megszégyenülés.
ja és csalódott vagyok, h a gigantik 8lábút sem fényképezted le zoológus cimborádnak...
és különbenis, tolhatnál több képet, BÁRMIRŐLMINDENRŐL
Peske 2010.06.23. 15:44:51
Szted nem fotóztam le? Be is raktam a kedvedért.
eordoghreka 2010.06.23. 18:28:25
és mi a fene az a:" szeretnék avatart a hozzászólásaim mellé?"
hetye 2010.06.24. 08:22:30
vadpig 2010.06.24. 08:26:54
dittta 2010.06.24. 09:50:36
eordoghreka 2010.06.24. 11:48:12
vadpig 2010.06.24. 14:23:44
hetye 2010.06.24. 16:26:07
feltételezem, a film azért kapta ezt a címet, mert a rokikocsis főhős is új formát, egy új testet kapott.
natkamano 2010.06.25. 20:34:41
én mindeképpen a hegymászásra szavazok!smafu lehet az a pár kígyó;)csakúgy mint ez a csecse pók...khmmm...
_GerinC_ 2010.06.27. 13:27:24
@hetye: bazmeg Tibor, mekkora lexikon vagy:), respekt!!